Kedves GARTEN Látogatók!

 

Újra itt a nyár, és mi újra belevágunk. Idén immár nyolc fős csapatra bővülve állunk neki a GARTEN szervezésének.

 

Tavaly minden álmunk valóra vált, amikor a lovasi Nagy Gyula Alapítvány galériájában és kertjében megtaláltuk az ideális helyszínt, és ezzel együtt megtaláltunk Titeket, a közönségünket, akik nyitottak vagytok a kortárs művészet és kultúra iránt. Jó volt veletek lenni, ismerősökkel és ismeretlen ismerősökkel, és jó volt látni, ahogy a falon lévő képek figyelmet kaptak Tőletek, mosolyt csaltak az arcotokra vagy éppen ellenkezőleg, értetlenséget váltottak ki Belőletek, de mindenképp reakcióra késztettek. Eljöttetek és jelenlétetekkel megmutattátok, hogy érdemes ezt csinálni.

 

Idén ezt az álmot tovább álmodjuk. A GARTEN-ből immár biztos bázist szeretnénk építeni, ahová évről-évre vissza lehet térni. Egy olyan helyet, ahol jó találkozni és beszélgetni, mert van közös témánk és célunk is. Ahol erősödhet a hitünk abban, hogy a kortárs vizuális kultúrának van közösségteremtő ereje.

 

Tavaly elvetettük a magokat, idén jó kertészként tovább gondozzuk növényeinket. Az idei évben tovább erősödve, Csopakon és Paloznakon is szervezünk egyéni tárlatokat Fehér László, Szöllősi Géza és Vachter János műveiből. A lovasi bázison, a kortárs képzőművészeti kiállítás és vásár keretében újra találkozhattok közel százötven kortárs művész munkáiból összeállított izgalmas válogatásunkkal. Ezenkívül szélesedő zenei kínálattal, klasszikus, jazz és experimentális zenei koncertekkel, kertmozival, filmpremierrel, erős irodalmi jelenléttel, színházi estekkel, pódiumbeszélgetésekkel és tárlatvezetésekkel várunk Benneteket. A gyermekek számára napközis tábort szervezünk, Lovason alkotósarok várja Őket.

 

Egy kert akkor szép, ha vannak titkai, és van mit felfedezni benne. A GARTEN-t ilyennek álmodjuk, ami vonzza a kíváncsiakat.

A mecénások, gyűjtők, támogatók felajánlása lehetővé tette számunkra, hogy az első GARTEN-t teljes egészében közösségi finanszírozásból teremtsük meg. Idén ezeket a támogatásokat megelőzve négy lapos 50 példányban készült GARTEN VIP szitanyomat mappát adunk ki, Baranyai (b) András, Stark Attila, Szentbalázsi Vörös Csillag Krisztián, és Borsándi 'Boci' Balázs műveivel.  A mappa vásárlója, a GARTEN VIP támogatójává válik, és egy társával együtt ingyenesen látogathatja programjainkat és exkluzív eseményeken vehet részt. Kérünk, ha teheted, legyél négy kortárs műalkotás új gazdája, és segítsd munkánkat a szitamappa megvásárlásával.

Ezúttal is köszönjük Nagy Máriának, a lovasi Nagy Gyula Galéria igazgatójának, a Nagy Gyula Művészeti Alapítványnak és Lovas község Önkormányzatának, hogy befogadták rendezvényünket, valamint munkájukkal és támogatásukkal segítik annak megvalósítását.

 

Várunk Benneteket a GARTEN-en augusztus 1. és 22. között Lovason, a Nagy Gyula Művészeti Alapítvány galériájában és a Márffy Házban, Csopakon a ZM&G Galériában és Paloznakon a Tájházban. Gyertek, építsük együtt a bázist!

 

 

Köszönettel:

Schneller János és Bánki Ákos

RESIDENT ART GARTEN

Lovas, Fő utca 12.

nyitvatartás: 2020. augusztus 1-22. között

kedd-vasárnap 15 órától 22 óráig (program végéig)

A nyitvatartási időtől eltérő látogatáshoz előzetes bejelentkezés küldése szükséges a hello@residentart.com e-mail címre.

©2020 by Resident Art Garten